Hírek

Önvezető autók — már nem a jövő

A Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke (KVJT) és a Járműipari Kutatóközpont közös szervezésében kedden rendezték meg az Autonóm Járművek Konferenciát.

Dr. habil Lakatos István, a KVJT tanszékvezetője kiemelte, első ízben hallhatott a nagyközönség ennyire fókuszáltan az autonóm, tehát önvezető járművek témakörében a fejlesztési célokról, kísérleti programokról, és már megvalósult projektekről. Az európai szinten is egyedülálló zalaegerszegi tesztpálya kiépítésével – mely nem csak egy zárt környezetet jelent, hanem több száz kilométernyi közutat is –, illetve a hazai egyetemek, fejlesztő- és kutatóközpontok tudásának irányított, összehangolt munkájával a következő 5-10 évben Magyarország a világ élvonalába kerülhet az autonóm járműfejlesztés területén. Az autonóm járművek nem csak fejlett fedélzeti szenzorokat és vezérlőegységet igényelnek, de új forgalomirányítási megközelítésre is szükség lesz a jövőben. A rendszerek mélyére nézve pedig olyan mérnöki, informatikai megoldások, sőt etikai problémakezelési módszerek szükségesek, melyek a neurális hálók vagy a legfrissebb irányításelméleti rendszerek meglétét igénylik. A technológiai fejlesztések már jelenleg is képesek a magasabb szintű önvezetést támogatni, így az új Audi A8 autonóm funkcióit „csak” jogi kérdések korlátozzák. Az előadások bemutatták a következő évek kutatási irányait, kíváncsian várjuk az eredményeket.

Győr+ 2017. november 10.